még szerencse..!

khm!
igen, ezer szerencse, hogy legalább az önkritikám egészséges, viszont én is az leszek. mármint egészséges.
bizonyíték erre, íme.

valami megszakadt

a pohár teljesen tele, sőt már annál is telibb, domború a teteje, kifolyik.
túlcsordul.
én most ezt tettem: nem fér belém több.
egy semmiség, egy röhejes apróság volt ma az utolsó utáni csöpp.
a lélek fura szerzet, egy idő után megszűnik befogadóképes lenni.

mai én

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek

azt abból tudom hogy szenvedek

abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek

felgyűlve benne rengeteg

olajos vastag fájdalom

és ez korántsem érdem

nem azért érzek mert jó vagyok

csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben

évekig hordozódik benne az a sok

alvadhatatlan érzelem

nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem
(Falcsik Mari: Feminin)

keserédes

kislánykoromban édesanyám mellett  kuktáskodva teltek a főzési előkészületek.
emlékszem, amikor azt a komoly és felelősségteljes feladatot bízta rám, hogy reszeljem le egy citrom héját a sütihez.

mi sem egyszerűbb ennél? - gondoltam, és jó rányomva a citromot a reszelőre teljes erőbedobással megoldottam a feladatot. kesernyés édesség sült ki a tepsiben.
az okokat kutatva anyukám rájött, hogy miért lett olyan, amilyen a máskor aromás süti: a citromhéjtól.
ugyanis a citromhéj alatti fehér rész keserű, én pedig azt is a masszába reszeltem.

és lőn világosság?

bevallom: sokáig csak feszítette a lelkem, sokat töprengtem, néha még talán könnyeket is ejtettem, mert nem értettem.
nem értettem, miért van az, hogy egy rosszkor, ámde ártatlanul feltett kérdés véget vethet a barátságnak.
nem oly' régóta meg  azon filózom, hogy vajon igaz barátság volt-e az, melynek egy rosszkor, ámde ártatlanul feltett kérdés véget vethet...

mit érdemel az a bűnös....? *

a kérdés természetesen költői.
a helyzet ugyanis az, hogy január 15-étől cirka duplájára nőtt az elvégzendő munkánk mennyisége, de nem megoldott a helyettesítésünk.
egy, azaz plusz egy ember kellene, hogy egy héten ne 56 órákat dolgozzunk szabadnap nélkül ofkorsz...
nem azért mondom, mert kezdek besokallni, mindössze aggódom.
ugyanis ha a szabadnapokra nincs ember, akkor kettőnk összesen 52 napnyi szabadságára szintén nincs, de mi        lesz így a jövőre tervezett utammal, Caminóval???
ez az, ami aggaszt. nagyon.

* a bűnös pedig a kis- és nagyfőnök, akik nagy ívben lesz*rták, hogy mi lesz. a munkaszervezés csúcsa.
 a kérdés tehát marad a költőiség szintjén. 
szerintem.

az én Caminóm...

akit érdekel, hogy' alakul(ok), mi történik velem, és mit teszek az Út érdekében, jöjjön ide!

lépésről lépésre

a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik - valahogy így hangzik egy kínai közmondás.
nos ennek szellemében (is), no meg mert már régóta nagyon szeretném, egyre jobban pirosodik az elhatározásom, miszerint el kéne indulnom, és végig kellene járnom a Caminót.
igen. lenne mit végiggondolnom.
mikor lenne a legoptimálisabb szerintetek évszakidőpontilag?

a mai nap szavai

"intellektuális horizont"
mit tagadjam: amikor hallottam, hirtelen felindulásból elkövetett kacajban törtem ki.

legyen jobb 2012, mint az előző év volt

Szerelem volt ez?
Azt tudom csak,
hogy mi a meggyötört
szívnek a munka elbutító
két ocsmány napja közt
emberré válni, s bár egy éjre
vállalni a jövőt.*
(Illyés Gyula)

*kiemelés by me